2017. július 18., kedd

Gyerekeknek

Szalay Lenke: Mogyoró

Ez egy igazi régimódi történet. A könyv fülszövege szerint "lassan már nagymama korba lépnek azok az olvasók, akik annak idején szívből szerették Mogyorót, a kockás kabátos, kék sapkás, kékszemű, mosolygós kislányt.



A könyv első megjelenése 1962-es, és valóban régies a stílus, a szöveg, a szereplők viselkedése. De éppen ezért nagyon jólesett olvasni, szép nyelvhasználattal megírt gyerektörténet, Mogyoróról, a családjáról és egy barátságos idegen hölgyről, akivel összebarátkozik és időnként meglátogatja. 

Jó hangulatú, kedves történet, nagyon tetszett az a vintage hangulat, ami belengte a könyvet. Nem voltak benne rossz emberek, rossz történések, egyszerűen csak egy cserfes kislány hétköznapjait elevenítette meg a könyv. Ez a nyugalom és tisztaság nagyon jót tett a lelkemnek. Mogyorót fel lehetne írni felnőtteknek receptre rosszkedv és mélabú ellen, vagy nosztalgiázás, múltba tekintés céljából.  Gyerekeknek is ajánlott, természetesen. :)

8/10


G. Szabó Judit: Hárman a szekrény tetején

Ismét egy nosztalgikus hangulatú könyv, Andreával a főszerepben, aki a szekrény tetején csücsülő lányok közül az egyik, sőt, sokáig csak az ő kiváltsága volt, hogy a szekrény tetején üljön. 

Andrea egy meglehetősen élénk, mozgékony, eleven fantáziával megáldott, nyughatatlan kislány, aki nem sokáig tud a fenekén maradni. Mindig belekeveredik valami galibába, ami vicces helyzeteket szül.

Van egy húga, Éva, aki időnként a saját feje után megy, és van egy nővérük, Médi, azaz Mari, aki több év után Svájcból került elő, ahol az édesapjukkal és annak új családjával élt együtt, de most már Andreáékkal fog élni.

Mielőtt Andrea beleélhetné magát a problémába, elutaznak nagynénjükhöz nyaralni Mosonmagyaróvárra, ahol megismerkednek Péterrel, aki egy kicsit idősebb tőlük ugyan, de remek társaság, és innen aztán vicces dolgok sorozata történik.

Ami a felnőtteknek ugyan nem vicces, de mi, olvasók remekül szórakozunk, a szemem előtt 
szinte képbe rendeződtek a könyv eseményei, és sokat nevettem. Egyszerre éreztem gyereknek magam, és felnőttnek, aki nagyon mérges lesz a történtek miatt. Elárulom, azért a gyerekeknek drukkoltam. :)

Vicces, aranyos, elragadó történet, egy mai gyereknek - pl. Titusznak  - is remek kikapcsolódás, bekerülhet a nyári olvasnivalók listájába.

Nagyon tetszettek Várnai György rajzai, kicsit olyan ismerősnek tűntek, a könyv elolvasása után végeztem egy kis nyomozást, és kiderült, hogy  gyermekkorom egyik nagy kedvencének, a Frakk könyveknek is ő készítette az illusztrációit, amelyeket szintén imádtam. 

10/10


Lackfi János: Szerelmi nyomozás

Most már tudjuk, hogy Lackfi János könyve bekerült a moly Merítés díj ifjúsági irodalom Top10-es listájába. Elárulom, én magam is adtam rá egy szavazatot. 

Lackfi János írásai eddig nem nagyon találtak hozzám utat, bár nem tagadom, verseskötetei 50-50 %-ban tetszettek, illetve nem tetszettek.

Ez a könyv viszont végre engem is megtalált, vicces, jó stílusban megírt iskolai történet, Bálint előadásában. 

A könyv első felében az osztályt, az iskolát, a tanárokat, Bálint barátait ismerhetjük meg, olvashatunk tanórákról, diákcsínyekről, tanárokról, osztálykirándulásról, a második felétől kezdődik tulajdonképpen a szerelmi nyomozás, amikor Bálint egy rá vonatkozó szerelmi vallomást talál az osztályban. 

Feledve összes addigi szerelmét, nekiáll kinyomozni, ki lehet a levélke írója, mókás gondolatmeneteknek lehetünk tanúi,  aranyos könyv volt, nagyon élveztem.

10/10

Bea

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése