2017. február 1., szerda

Gyerekeknek

Molnár Krisztina Rita: Kréta-rajz

Molnár Krisztina Rita könyve három gyerekhangon, a Maléna kertjéből megismert barátok hangján meséli el a három nyaralás történetét. 

Nem olvastam a Maléna kertjét, de mindenképpen szeretnék majd sort keríteni az elolvasására. Ezért pontosan nem tudtam meg Szibill, a varázstücsök történetét, de így is értettem a történetet. A három barát naplót vezet a nyaralás idejéről, hogy majd hazatérve még jobban emlékezzenek a nyaralás érdekes perceire és jobban el tudják mesélni, vagy elolvasni egymásnak az élményeiket.


Először Janó naplóját olvashatjuk, aki nagyon nehezen állt rá a napló írására, ám annál jobban élvezte a végére. Janó az apukájával, a bátyjával és a nagymamájával lakik, a naplójegyzeteiből a későbbiekben az anyukájáról is ejt majd szót. Tulajdonképpen ő nem utazott sehová, mégis nagyon tetszett a Szivárvány-kódexe, ahogyan ő nevezte. 

Jó dolog volt, hogy mindennap kimásolt egy szót, és annak a jelentését a lexikonból. Szerettem a mindennapjait, kirándulását bátyjával a Balatonra, az ottani horgászkalandját, igazán kedves fiú volt ez a Janó. :)

Janó története után Luca Falunaplója következett, amelyben falusi nyaralásáról az unokatestvéreinél olvashatunk. Nagyon eseménydús, élményekkel, baráttal és családi szeretettel teli nyara volt neki is, szerettem az ő napjait is olvasni, és talán még a kedvencem is az ő története volt.

Persze Máli története is izgalmasra és érdekfeszítőre sikerült, sokat megtudhattunk Görögországról, sőt, néha kicsit nekem már sok is volt az információból. Imádtam Máli illusztrációit, amivel a naplóbejegyzéseit színesítette, egyszerűen gyönyörűek.  Tulajdonképpen az egész könyv rajzait imádtam, elbűvölően bájosak, aranyosak, helyesek voltak.  9/10



Bosnyák Viktória: A kacifánt nem elefánt

Kik azok a kacifántok?
Netán vándor elefántok? 
Maradhatnak? Menniük kell?
A kacok ezt döntik most el.

Ez a kérdés fontos

A kacok falujába egy napon idegenek érkeztek. Ezek az idegenek, a kacifántok nagyon megosztották a falu népét, de a legtöbb kac azért nagyon jóindulattal és jószándékkal viseltetett irántuk. A gyerekek összebarátkoztak egymással és bár eleinte nem értették egymás nyelvét, remekül elvoltak, mindenféle rossz gondolat nélkül játszottak egymással. Az idegenek elleni uszításban az öreg Borsola bácsi volt a legnagyobb hangadó, aki nem tudott napirendre térni afelett, hogy a falujába bejöttek ezek az idegenek, kacifántok, vagy micsodák. Meg is próbált tenni ellene, de lassan be kellett látnia, hogy magára maradt.

Kedves, bájos könyv az elfogadásról és a gyerekek lelki tisztaságáról és érzékenységéről. Egy gyerek lehet azt nem értené, hogy tulajdonképpen miért is akarták néhányan a felnőttek közül ezeket a kedves embereket elküldeni. Aranyosak és szemet gyönyörködtetők az illusztrációk is, a történet miatt még felnőtteknek is szívesen a kezébe nyomnám. :)
10/10


Kolozsi Angéla: Bódog és Szomorilla


Bódog királyfinak nincsen birodalma. Csak egy kopott, üres bőröndöt vonszol maga mögött a végenincs országúton. Alattvalója is alig akad, akinek parancsolgatna. Csak két tökkelütött szolgája van, de azokkal meg mire megy? Hiszen maga sem tud se viselkedni, sem írni-olvasni. Magában mérgelődik és duzzog, míg szembe nem jön Szomorilla.

Szomorilla hiába tündér, nem tud varázsolni. Ha pedig mégis sikerül egy varázslat ő észre sem veszi. Nem kedves és nem akar segíteni senkin: nincs benne semmi tündéres. Amíg meg nem ismeri Bódogot. Vajon sikerül jól nevelt és bölcs királyt faragni belőle? Kedves és magabiztos tündért Szomorillából?

Nagyon tetszett ez a vidám, elgondolkodtató történet. Bódog és Szomorilla magányos vándorlása és céltalansága egy csapásra véget ért, amikor találkoztak egymással, bár ők ezt még akkor nem tudták, nem látták. El kellett távolodniuk egymástól, hogy rájöjjenek, hogy ők ketten vihetik valamire, segíthetnek egymáson, és egy kicsit más emberek, azaz más király és más tündér lehetnek, ha nem zárkóznak el a barátság, a társaság, a szeretet elől. Vicces volt, szórakoztató és nagyon szeretnivaló a kettősük. Garantálom, hogy gyerekeknek is tetszeni fog. 
10/10

Bea

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése