2017. január 19., csütörtök

Akarod nézni is?


Mostanában több könyves vonatkozású film is szembejött velem, aminek nagyon megörültem, ezért gondoltam összegyűjtöm őket egy bejegyzésben is. 
Meg egyébként imádom Katica A könyvek a moziba mennek című rovatát, úgyhogy nagyrészt az ő bejegyzései adták az ihletet az én könyves-filmes projektemhez is. A Katica bejegyzéseit IDE kattintva tudjátok elolvasni.

No de akkor most lássuk is az én "hamarosan film lesz ezekből a könyvekből" listámat: 


The Glass Castle
A film alapjául szolgáló könyv: Jeanette Walls - Az üvegpalota
A könyvet már pár éve olvastam, aztán belenyomtam Anya kezébe is (vagy ő nyomta az enyémbe?), a lényeg az, hogy imádtam, itthoni közös családi kedvenc könyvünk lett. A könyv az írónő, Jeanette Walls életéről szól, az eseménydús, néha boldog, néha meg iszonyatosan nehéz gyerekkoráról, életművész szüleiről. Jeanette életét egész felnőtt koráig kísérhetjük nyomon, imádtam a könyv stílusát, a történetet.
Ha elolvasok egy jó könyvet, mindig el szoktam játszani a gondolattal, hogy miként állná meg a helyét az adott történet a filmvásznon. Az üvegpalota esetében azonban egyszer sem gondolkoztam el ezen, valahogy nem tudtam volna ezt a könyvet filmben elképzelni, túl sok évet ölel fel ahhoz a történet, hogy ezt csak úgy belesűrítsék másfél órába. De ettől függetlenül már izgatottan várom a filmet. A szereposztás igazán parádésnak ígérkezik: a főszerepet Brie Larson fogja játszani (aki úgyszintén egy másik könyvadaptációért, A szoba című filmbeli szerepéért kapott egy Oscar díjat), Jeannette Walls szüleit pedig Naomi Watts és Woody Harrelson fogják alakítani. 
Ajánlom a készítőknek, hogy a könyvhöz méltó adaptációt hozzanak össze, mert ha nem így történne, nagyon csalódott lennék.

The Zookeeper's Wife // Menedék
A magyar filmcím fordítók már megint remekeltek... mindig megmosolygom az ilyen cím fordításokat. :)
Jessica Chastain a Help című film után teljesen belopta magát a szívembe, olyan különleges a kisugárzása.
Erre a filmre a színésznő facebook oldalán megosztott cuki és szépséges állatos fotói nyomán figyeltem fel. Aztán megnéztem az előzetest is, a cím és a képek alapján egy kicsit más hangvételű történetre számítottam, de így is nagyon kíváncsi leszek a filmre.
Diane Ackerman könyve sajnos eddig nem jelent meg nálunk, de szerintem még van remény rá, hogy hamarosan szembetaláljuk magunkat egy filmesborítós magyar kiadással, én legalábbis nagyon-nagyon szeretném ezt hinni.




Wonder // Csodácska
A film alapjául szolgáló könyv: R. J. Palacio - Csodácska


Ezt a könyvet már régebben olvastam, vagyis olvastuk, mert igazából Anya volt az első olvasó, aztán ő nyomta előbb Bence, majd az én kezembe is, és most jobban belegondolva Titi kezébe is nyugodtan belenyomhatnánk, mert biztos vagyok benne, hogy neki is tetszene. Ez a könyv egy csoda. :) 
A főszereplő kisfiú Auggie Pullmann arcdeformitással született, úgyhogy nem járt suliba, és emberek közé sem igazán, de ez most megváltozik, ugyanis suliba fog járni. Még "normális" gyerekként is nagyon nehéz beilleszkedni egy új közösségbe,  Auggienak pedig még nehezebb. Az egyik oldalon nevetsz a másikon mosolyogsz, mindenkinek jószívvel ajánlom ezt a könyvet, a sulikban pedig kötelező olvasmánnyá tenném.
Auggiet, a szintén A szobában való szereplése után felkapott Jacob Tremblay fogja játszani, a szülők szerepében pedig Julia Roberts (őt nem annyira szeretem...) és Owen Wilson (őt viszont a Marley és én óta nagyon) fognak feltűnni. Hát kíváncsian és türelmetlenül várom!

Before I Fall // Mielőtt elmegyek
A film alapjául szolgáló könyv: Lauren Oliver - Mielőtt elmegyek
Ezt a könyvet szintén többen is olvastuk itthon, és bár a történet alapján lerágott csontnak tűnik a könyv, amolyan tini Idétlen időkignek, de ez csak a látszat, mert még én is azt mondom, hogy megér egy olvasást, na meg úgy látszik egy filmet.
Az előzetes engem nem igazán győzött meg, de hát majd meglátjuk mi sül ki belőle.

A Series of Unfortunate Events // A balszerencse áradása
A film alapjául szolgáló könyv: Lemony Snicket - A balszerencse áradása


Bevallom őszintén, amikor először erről a sorozatról hallottam, az első gondolatom az volt, hogy ezt mégis most miért?
A film, Jim Carreyvel a főszerepben, hatalmas nagy kedvencünk, egész monológokat tudunk idézni belőle, az egész Tim Burton-ös atmoszféra (végül is elég meglepő, hogy Mr. Burtonnek semmi köze nincs ehhez a filmhez) egyszerűen lenyűgöző, Jim Carrey pedig olyat alakít Olaf grófként, hogy csak na.
Mindezek miatt nem igazán tudtam hová tenni, hogy mit is akarhat a Netflix ezzel a sorozattal, de most már, hogy megnéztem az előzetest, egészen megbarátkoztam ezzel az új Balszerencse áradásával is, Neil Patrick Harris Olaf grófját pedig izgatottan és kritikus szemmel várom.

Folyt köv.

Zsófi

2 megjegyzés:

  1. Szuper bejegyzés lett, ezek az extra képek és a személyes vonatkozás nagyon feldobták! :) Várom a folytatást! És köszönöm, hogy megemlítettél.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Én köszönöm az ihletet! Tényleg imádom azokat a bejegyzéseidet! :)
      Zsófi

      Törlés