2016. január 5., kedd

Salla Simukka: Vérvörös

Hol volt, hol nem volt, volt egyszer egy lány, aki megtanult félni...

A 17 esztendős Lumikki Andersson kivételesen zárkózott lány, aki szinte  minden iskolai aktivitásból kihúzza magát. Egyik nap azonban a fotószakkör előhívójában bankjegyeket talál felaggatva a szárítóra. Mint hamarosan kiderül, Lumikki három osztálytársa tetemes  mennyiségű véres bankjegy birtokába jutott, de ekkor még egyikük sem sejti, hogy egy nemzetközi drogkartell piszkos ügyeibe nyúltak. A baráti társaság egyik tagja kinyomozza, hogy apja, a közkedvelt rendőr is nyakig benne van az ügyben.
A fiatalok útja végül egy titokzatos kastélyba vezet, nyomukban orosz és észt bűnözőkkel. Ott egyikük a fura fedőnevű Jegesmedve vendégszeretetét élvezi, ki tudja meddig... Majd az évtized leghidegebb telén, mikor mindent beborít a kékesen csillogó friss hó, vércseppek lepik el az utcákat...

Vannak olyan gimnazista lányok, akik a nehéz matekpéldákkal és az undok matektanárokkal szállnak harcba, de vannak olyanok is, akik a finn alvilág emberit veszik célba, követik őket fagyos utcákon, vagy éppen túljárnak az eszükön. Lumikki Andersson ez utóbbi csoportba tartozik, mondanom sem kell, hogy én természetesen az elsőbe tartoztam....mondjuk néhány matekdolgozat helyett én is inkább választottam volna az orosz maffiózók lefülelését. :)
Azért van pár közös tulajdonságunk is Lumikkivel, mint például a zárkózottságunk és az ifjú felsőosztály elítélése, és remélem, hogy én is olyan agyafúrt tudnék lenni, mint ő, ha egy nyomozás közepébe csöppennék.
Finnországról jó olvasni egy meleg takaró alatt, és egy forró teával a kezünkben, de mostanában én még így is fázok, úgyhogy nem biztos, hogy egy finn telet túlélnék (még egy plusz pont Lumikkinek).

A véres bankjegyek megtalálása után Lumikki és ez menő-elit hármas Elisa, Tuukka és Kasper egy sokkal komolyabb dologba csöppen, mint valaha is gondolták volna. Ez a veszélyes helyzet még ezt a négy nagyon különböző embert is összehozza, sőt még együttműködésre is képesek lesznek. 
A történések közben Lumikki múltjáról is elcsepegtetett egy s mást az írónő, gondolom ezek majd a többi részben fognak összeállni egy egésszé, én izgatottan fogom várni, hogy lehulljon a lepel a lány titkairól, és persze a további izgalmas kalandjaira is kíváncsi leszek.


A könyvet köszönöm az Athenaeum Kiadónak

8/10

Zsófi

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése