2015. december 20., vasárnap

Kedvenc íróink: Guillaume Musso

Ebben a rovatban, kedvenc íróinkat mutatjuk be nektek. Olyan írókat, akiknek műveivel már régebben ismerkedtünk meg, szinte minden magyarul megjelent könyvüket elolvastuk. Műveik nagy hatással voltak ránk, és szeretnénk ezeket másokkal is megismertetni. (A rovat korábbi bejegyzéseit ide kattintva érhetitek el.) 

Guillaume Musso 1974-ben született Franciaországban. A középiskola befejezése után, 19 évesen az Egyesült Államokba költözött. Több külföldi fiatallal együtt élt New Yorkban és jégkrémárusként dolgozott. Amikor visszatért Franciországba, tanárként helyezkedett el.
Egy autóbaleset után kezdett el foglalkozni a halálközeli élmények vizsgálatával, és egy történet született meg a fejében egy férfiról, aki majdnem meghal, de végül visszatér az élők világába. Nem sokkal később megírta az És azután cimű regényét, amit több mint 1 millió példányban adtak el Franciaországban, és több mint 23 nyelvre lefordították. Ezután is sorra írta hasonlóan sikeres könyveit. 2009-ben Franciaországban ő állt a legtöbbet eladott könyvek listájának második helyén.

Amikor elkezdünk gondolkodni azon, hogy ki legyen a következő főszereplője a kedvenc írói rovatnak, általában mindig nők jutnak eszünkbe, pedig vannak kedvenc férfi íróink is, így kapta meg ezt a hónapot ez a francia úriember.
Musso könyveit amolyan családi kedvencnek is nevezhetnénk, mert itthon mindenki elolvasta már őket, és mindannyiunknak nagyon tetszettek. Így tehát, bátran ajánljuk mindenkinek, nemtől és kortól függetlenül. Van egyfajta különleges stílusa, hangulata a könyveinek, melyben a valóság misztikus elemekkel keveredik, pl. időutazás, ami amúgy is az egyik kedvenc témánk.  A történetei középpontjában a szeretet és szerelem áll, a sors és a szabad akarat, jó és rossz döntéseink következményei, és úgy általában maga az élet. 
A könyvek fejezeteinek elején lévő idézetek nagyon elgondolkodtatók, hangulatteremtők.


És azután
Nathan nyolcéves korában belépett a fényalagútba, amelyről a halálból visszatérők mesélnek. Azután...még egy esélyt kapott. Húsz évvel később Nathan az egyik legmenőbb ügyvéd New Yorkban. Még mindig szerelmes a feleségébe, akit gyermekkora óta imád, és aki nemrég elhagyta őt. A gyermekkorában történtekre már alig emlékszik. És nem tudja, hogy akik visszatértek a halálból, már nem ugyanazok, akik voltak. Egy túlvilági hírnök meglátogatja, és élete legnehezebb próbatétele elé állítja; meg kell értenie, hogy miért jött vissza. Hogy mi a küldetése itt a földön.
Meglehetősen ezoterikus beállítottságú könyv, ezek pedig alapból kedvenceim. Nagyszerű ötletből építkező, érzelmekkel mélyen átitatott történet, az élet és halál témáját sajátos nézőpontból taglalja.

Visszajövök érted
Ethan, harmincas pszichiáter, gazdag, híres, jóképű. A siker azonban nem adta könnyen magát. Ethan Boston egyik szegénynegyedében nőtt fel és napról, napra elégedetlenebb volt az életével. Huszonharmadik születésnapján döntő lépésre szánta el magát; egy New York-i kiruccanáson kilépett addigi életéből, egy forgalmas utca sarkán örökre eltűnt barátja és mennyasszonya életéből.
Tizenöt évvel később Ethan szédelegve ébred manhattani luxusjachtján. Egy ismeretlen, vörös hajú nő fekszik mellette. És ezzel kezdetét veszi egy rémálomszerű nap....amelynek a végén egy kórházi műtőasztalon találja magát, három pisztolygolyóval a testében. És ez a nap újra és újra ismétlődik... 
Szerettem ezt a könyvet, mert tele volt kiszámíthatatlan fordulatokkal, végig izgalmas volt, nem hagyta lankadni a figyelmem egy percre sem. Ezt a sokak által felhasznált témát sikerült újszerű nézőpontból bemutatnia.

Ott leszel?
Elliott Cooper a neves San Franciscó-i sebész harminc éve nem tudja elfelejteni élete szerelmét. A bájos Ilenát baleset érte, de Elliott azóta is önmagát vádolja a haláláért. Aztán egy napon, amikor a Vöröskereszt önkénteseként éppen Kambodzsában dolgozik, különös ajándékot kap egy hálás öregtől: egy fiolát, tele kicsi, sárga pirulákkal, és egy mágikus ígéretet: ha sorra beszedi őket, újra láthatja Ilenát.
Elliott élete új értelmet nyer: egy-egy napra visszatérhet a múltba és találkozhat szerelmével, sőt, egykori énjével, az akkor harmincéves, forrófejű és forróvérű fiatal orvossal.
Itt az időutazás, mint egyik kedvenc témánk volt a könyv fő mozgatórugója, az időutazásnak egy teljesen új módját találta ki nekünk az író. Érdekes volt elgondolkodni azon, hogy meg lehet-e változtatni a múltat, vagy pedig a sors eleve elrendeltetett, és a szabad akaratnak nincs jelentősége.

Mi lesz velem nélküled?
A szép, szőke Gabrielle számára két férfi létezik, illetve létezett. Az egyik az első szerelme, Martin, a francia rendőrség műkincsrablásokra szakosodott sikeres nyomozója. A másik az apja, Archibald, a világ talán leghírhedtebb képtolvaja. Mindketten rég eltűntek a lány életéből, fájó űrt hagyva maguk után. Aztán egy napon újra felbukkannak, fenekestül felforgatva Gabrielle ha nem is boldog, de nyugodt életét.  A két férfi között különös rabló-pandúr játék veszi kezdetét, amely hamarosan már vérre megy. Gabrielle pedig őrlődik köztük, nem tud választani, mindkettőjüket akarja. Ám vannak párviadalok, amelyek csak az egyik vagy mindkét fél halálával végződhetnek. Vagy mégis van más megoldás? Más feloldás? Amelyet talán nem is az életben , hanem azon túl kell keresni?
Ez a regénye kicsit eltért a többitől. A misztikum,  az ezotéria  nem kapott olyan nagy hangsúlyt, a könyv első fele ettől függetlenül egy izgalmas, fordulatos, romantikus történet, majd a második felében, a történet lezárásaként egy meglepő, halálon túli élményben lehet részünk, tehát Musso most sem hazudtolja meg azért magát.

Amikor Musso első könyve a kezembe került, elolvasása után azonnal akartam az összes többit is, mert szeretem ahogyan megközelíti az élet és halál nagy kérdéseit, elgondolkodtat a sors furcsa szeszélyeiről és valamiféle jó érzés tölt el a regényeinek befejezésekor.
Könyveiben megmutatja, hogy több is van a világban, mint amit a saját két szemünkkel látunk.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése